Áramfejlesztő, aggregátor – energia ellátáshoz

Az áramfejlesztő, más néven aggregátor vagy generátor villamos áram előállítására szolgáló berendezés.

Az áramfejlesztőkről

Az áramfejlesztők többféleképpen is csoportosíthatók. A Heron generátorok csoportosítását az alábbiakban mutatjuk be, a teljesség igénye nélkül. A csoportok közt nincs éles határvonal.
Vannak olyan mobil aggregátorok, melyek alkalmasak hálózatba kötve vészhelyzeti áramfejlesztőként is működni. Ilyenek például az alapkivitelben mobil kialakításban forgalmazott Heron készülékek, melyek indító automatikával felszeret típusai képesek telepített áramfejlesztőként is működni.

Az áramfejlesztők csoportosítása (a teljesség igénye nélkül):

Egyik csoportosítási módszer a készülék mobilitását határozza meg.

Telepített áramfejlesztők

A fixen telepített áramfejlesztők, jellemzően nagyobb teljesítményűek és egy adott villamos fogyasztói kör ellátására hivatottak. Jellemzőjük, hogy az alapzathoz rögzítve dolgoznak és az előre meghatározott fogyasztók teljesítményéhez van igazítva a generátor és a meghajtó motor teljesítménye. Nagyobb kivitelek esetén a meghajtó motor által termelt hőt is felhasználják fűtésre vagy HMV előállítására.
Ezek a berendezések működhetnek sziget üzemben (a villamos hálózattól teljesen függetlenül), vagy vészhelyzeti módban, amikor áramszünet és / vagy csúcsterhelés esetén átveszik az adott fogyasztók áramellátását.

Sziget üzemű áramfejlesztők

Heron gázos áramfejlesztő sziget üzemben

Heron benzin-gázmotoros áramfejlesztő sziget üzemben vadászház
villamos energiaellátását végzi

A sziget üzemű generátorok olyan telepített berendezések, melyeket abban az esetben alkalmaznak, amikor nincs a közelben hálózati áram vagy gazdaságosan nem kiépíthető.

Ezeknél a kiviteleknél a hosszú működési idő miatt csak megbízható és gazdaságos üzemű generátorok telepítése javasolt. Ilyen például a Heron benzin-gáz üzemű áramfejlesztő családja, melyek üzemeltetési költsége jelentősen kisebb, mit a tisztán benzinnel működő társaiké.

Nagyobb teljesítményigények esetében már a diesel üzemanyaggal működő változatoknak van létjogosultsága.

Külön említést érdemel a gépjárművekbe, hajókba beépített generátor. Ezeknél a kiviteleknél a járműbe beépített egy fázisú villamos készülékek energiaellátását biztosítják a generátorok.

Vészhelyzeti áramfejlesztők

eltört villanyoszlopVészhelyzeti áramfejlesztőket abban az esetben alkalmaznak, ha olyan fogyasztókat kell működtetni, melyek folyamatos energiaellátást igényelnek. Ilyenek például a tojáskeltetők, rádió-TV vagy Internet szolgáltatást biztosító berendezések, pékségek, ipari hűtők, stb.

Ezeknél a berendezéseknél hálózati áramkimaradás esetén milliós károk keletkezhetnek. Ennek elkerülésére a vészhelyzeti áramfejlesztőt alkalmaznak. Ez esetben esetében általában ki van építve a generátor jogos hálózat, amire azok a fogyasztók csatlakoznak, melyeknek fontos a szünetmentes energiaellátás. Az automatikusan induló vészhelyzeti áramfejlesztők teljesen önállóan működnek. Figyelik a hálózati áram paramétereit és szükség esetén beavatkoznak a folyamatos energiaellátás biztosítása érdekében.

Mobil áramfejlesztők

Sarokcsiszoló működtetése áramfejlesztőrőlEzeket főképp helyszíni munkavégzés során alkalmazzák szerszámgépek és egyéb villamos energiával működő berendezések energiaellátására, de mobilitásuk és sokoldalú felhasználhatóságuk által alkalmasak hétvégi házak, családi házak ellátására épp úgy, mint szabadtéri rendezvényeken hangosító és világító berendezések működtetéséhez.
Heron magyarországi termékkínálatában ez képviseli a legszélesebb palettát az 1 kVA-től a 6,8 kVA-ig.

A mobil áramfejlesztők közt kiemelt figyelmet kíván a digitális áramfejlesztő, mely műszaki kialakítása által sokkal precízebb áramformát állít elő úgy, hogy közben a fogyasztása lényegesen alacsonyabb, mint ami a hagyományos készülékeknél megszokott.

Aggregátorok

aggregátor építkezésenA hordozható elektromos energia egyre nagyobb népszerűségnek örvend, miután egyre több elektromos berendezést és gépet használunk mindennapjainkban legyen szó munkáról vagy szabadidőről, esetleg háztartási felhasználásról, ezen berendezések elektromos ellátására tökéletesen alkalmasak aggregátoraink.

A Heron aggregátorokat használhatjuk:

  •  Otthonunkban, szabadidőben
  •  Munkához
  •  Sürgősségi vészhelyzetekben

A hordozható aggregátorok bármilyen kültéri tevékenységet élvezhetőbbé, könnyedebbé tesznek. A Heron aggregátorai hosszú élettartamuknak köszönhetően mind az építőiparban, mind a bér-aggregátorral foglalkozó szolgáltatók körében nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen a berendezések (anyaguknak és megbízhatóságuknak köszönhetően) hosszan tartó felhasználáshoz is ideálisak. Az elektromos energia egyre nagyobb terű felhasználása és a fogyasztók megnövekedő igényszintje miatt a helyi szolgáltatók mind többször szembesülnek a hálózat túlterhelésével, minek következtében áramszünet lép fel.

Heron hordozható aggregátorok

benzinmotoros, hordozható aggregátorKifejezetten kompakt, csendes és takarékos aggregátor család. 1 kVA teljesítményig minden felhasználói igényt kielégít. Kis súlyának köszönhetően közkedvelt a turisztikai célú alkalmazásokban. A számítógépek és egyéb áramingadozás érzékeny berendezések nagyon stabil és zajmentes áramot igényelnek, melynek szinte tökéletes a szinuszjele, hiszen nem fogadhatjuk el, hogy a számítógép néha magától kikapcsol, vagy leáll az éppen futó program. Ennek kiküszöbölésére a Heron mérnökei egy különálló inverteres technológiát dolgoztak ki, amely egy mikroprocesszor segítségével olyan szinuszgörbéjű áramot tud kibocsátani, mely tökéletesebb a fali csatlakozóból kijövő áramnál. Ezzel egy időben sikerült az aggregátor méretét is drasztikus módon lecsökkenteni, ezáltal ezek a Heron inverteres aggregátorok nagyon könnyen szállíthatóak.

Heron ipari aggregátorok

Kifejezetten ipari célú aggregátor család. Strapabírásának és megbízhatóságának köszönhetően építőipari, mezőgazdaági és egyéb ipari felhasználásra egyaránt alkalmas. Teljesítményük 2 kVA és 6,8 kVA között van egy fázison, de a legnagyobb 6,8 kVA elektromos teljesítményre is képes három fázison.

A HERON elektromos berendezései közül a legkiemelkedőbb az aggregátorok csoportja. Legyen szó nyitott keretesről, vagy hangszigeteltről,  AVR-es, vagy inverteres feszültségszabályzásról, a Heron egy rendkívűl változatos aggregátor skálát nyújt a felhasználóknak.

A Heron aggregátorok előnyei:

  • Mobilitás: Tömör építési forma, a lehető legkisebb méretek, kerethez illeszkedő gumikerék és vonórúd biztosít mobilitást a HERON aggregátoroknak.
  • Minőség: Az összes termelési fokozat gondosan kerül előkészítésre, modern technikai berendezésekkel kerül megmunkálásra, állandó ellenőrzés mellett. Az aggregátorok a termelés alatt több minőségi kontrollon esnek keresztül, melyeknél a motorok és a generátorok a legmodernebb bevizsgáló készülékek terhelését kell, hogy kibírják.
  • Megbízhatóság: A HERON aggregátorok maximális megbízhatósággal rendelkeznek. Többéves használat után is folyamatos teljesítményt biztosítanak.

Hegesztő generátorok

Léteznek még ezen kívül hegesztő áramfejlesztők is, melyek az áram előállítása mellett villamos ívhegesztőként is üzemelnek. Ilyen készülék ugyan van a Heron termékkínálatában, de Magyarországon nem kerül forgalomba. Ennek oka, hogy a hegesztő generátorra egy olyan, korszerűbb megoldást javaslunk, mely számos előnnyel rendelkezik a hagyományos hegesztő áramfejlesztőnél. A Heron áramfejlesztők kimeneti feszültségük stabilitása által használhatók inverteres hegesztőkészülékek üzemeltetésére. Az összekapcsolt berendezések – inverteres hegesztő kombináció az alábbi előnyökkel rendelkezik a hegesztő áramfejlesztőhöz képest:

hegesztés áramfejlesztőről

  • Azonos nagyságú generátor nagyobb villamos teljesítményt tud leadni a dugaljakon keresztül, mint a hegesztő áramfejlesztő; így nagyobb teljesítményű fogyasztók gépek ellátására is alkalmas.
  • A hegesztő áramfejlesztővel ellentétben az inverteteres hegesztőnek számos olyan jellemzője van, mely megkönnyíti a hegesztést. Ilyen pl. a letapadás gátló, ívgyújtást elősegítő funkció., stb.
  • Az inverteres hegesztő méreténél és tömegénél fogva alkalmas, hogy akár létra tetején állva, vállra függesztve használják. Vagyis az inverteres heggesztő nagyobb felhasználói szabadságot és mobilitást biztosít, mint ha a nehéz munkakábelt kellene tartani és cipelni.
  • Az áramfejlesztő-inverteres hegesztő kombináció általában kisebb beruházást igényel, mint a hegesztő generátor.

Az áramfejlesztők üzamanyag szerinti csoportosítása

Egy másik csoportosítási mód szerint a meghajtó motor üzemanyag fajtája határozza meg. Ez szerint lehet

  • benzin üzemű
  • gáz üzemű
  • vegyes (benzin-gáz) üzemű
  • diesel üzemű.

nagyfrekvenciás áramfejlesztő generátorHeron magyarországi termékkínálatában a benzin üzemű és a benzin-gáz üzemű berendezések kaphatók jelenleg. Ezeknél a berendezéseknél az áram előállítás módjának elve hasonlatos az erőművekben lévő generátorokéhoz. A generátor tengelyén lévő forgórész mágneses mezőt hoz létre, mely az állórész tekercseiben feszültséget indukál. A forgórész fordulatszámával arányosan változik a kimenő frekvencia; a forgórész gerjesztő tekercseinek feszültsége pedig a kimenő feszültséggel van szoros kapcsolatban.

Digitális áramfejlesztők esetében a mágneses teret állandó mágnesekkel biztosítják, melyek az állórész tekercsek körül forognak. Ezeknél a készülékeknél az állórészből nagyfrekvenciás áram jön ki, melyet egy ehhez illesztett áramkör alakít át előbb egyenárammá, majd a hagyományos készülékek számára is „fogyasztható” váltóárammá.

A többszöri áram átalakítás ellenére ezek a digitális energiaforrások jobb hatásfokkal működnek, mint a hagyományos társaik. Másik nagy előnyük, hogy a kimenő feszültség és frekvencia sokkal stabilabb, mint a hagyományos konstrukciójú generátorok esetében.áramfejlesztő építkezésen

A megfelelő berendezés kiválasztása

A megfelelő berendezés kiválasztása –bár elsőre egyszerűnek tűnik- összetett dolog. Nem elég az üzemeltetni kívánt berendezés(ek) feszültségét és teljesítményét figyelembe venni. A megfelelő áramfejlesztő kiválasztásához figyelembe kell venni más tényezőket is.

Fontos tényezők:

  • Használni kívánt gépek, berendezések feszültsége és frekvenciája. Ez Magyarországon általában 50 Hz és 230 V vagy 400 V, attól függően, hogy egy- vagy háromfázisú berendezésről van szó.
  • Az egyidejűleg igényelt teljesítményigény. Nem mindegy, hogy egyszerre hány darab készülék üzemel, azoknak mekkora villamos teljesítményigénye van, ill. egyszerre indulnak vagy lépcsőzetesen.
  • Az aggregátorról használni kívánt fogyasztók jellege is fontos paraméter. Egy 1500 W teljesítményű fénytorony energia ellátásához kisebb áramfejlesztő szükséges, mint a 750 W-os villanymotorral ellátott betonkeverő üzemeltetéséhez. Egyes hegesztőkészülékek, kazánvezérlő áramkörök, szünetmentes tápegységek érzékenyek a bemeneti feszültség ill. a frekvencia stabilitására. Az ilyen jellegű fogyasztók üzemeltetéséhez mindenképp feszültségszabályzó elektronikával ellátott vagy digitális áramfejlesztő használata javasolt. Fontos megjegyezni viszont, hogy a magyarországi forgalomban fellelhetők olyan feszültségszabályzó elektronikával (AVR) felszerelt modellek, melyek ennek ellenére nem képesek a feszültség stabil szinten való tartására. Ezeknek az áramfejlesztő készülékeknek közös jellemzője az átlagostól lényegesen alacsonyabb ár.
  • Gazdaságos üzemeltetés. Az üzemeltetési költség főképp olyan esetekben fontos, mikor az áramfejlesztő várhatóan sokat és / vagy sokszor fog üzemelni. Mivel az üzemeltetési költség legnagyobb részét az üzemanyag felhasználás teszi ki, ilyen esetekben célszerű olyan modellt választani, mely alacsony fogyasztású, vagy olcsó üzemanyaggal működtethető.
  • Megbízhatóság. Az esetek jelentős részében az áramfejlesztőket szükség áramforrásnak használják, legyen szó helyszíni munkáról vagy egy tervezett esetleg rendkívüli áramszünetről. Ilyen esetekben nagy bosszúság és jelentős anyagi kár is származhat abból, ha a generátor nem indul, vagy nem működik megfelelőképp. Ezért nem érdemes olyan készüléket vásárolni, melynek nincs megfelelő referenciája, szervizháttere, alkatrészellátása.
  • Üzemeltetés körülményei. Egy üdülőövezetben nem elfogadható egy hangos generátor dübörgése, ezért ilyen helyre mindenképp a csendesített kivitel a javasolt. A kompakt, digitális áramfejlesztők viszont nem valók építőipari környezetbe. Ezen készülékek burkolata nem bírja az építőiparban előforduló zord körülményeket.
    A megfelelő teljesítményű áramfejlesztő kiválasztásakor figyelembe kell venni, hogy nagy melegben, tűző napsütésben a berendezés teljesítménye csökken.
    A Heron keretes- és vészhelyzeti áramfejlesztők beépítésekor figyelembe kell venni, hogy a generátor és a motor hűtéséhez levegő szükséges, ráadásul a meghajtó motor működése is friss levegőt igényel. Ezért ezeket a készülékeket csak úgy szabad beépíteni, ha a megfelelő levegő utánpótlás biztosított a meghajtó motor és a generátor számára. Fontos még, hogy a levegő áramlás irányában ne legyen akadály, mely által jelentősen csökken a hűtés hatékonysága és ez a motor és a generátor túlmelegedéséhez, rendellenes működését okozhatja.
    Beépítés esetén gondoskodni kell továbbá a forró és mérgező a meghajtó motor kipufogógázainak elvezetéséről.
  • Biztonsági tényező. A generátorok esetében két fajta teljesítményértéket szoktak megadni a műszaki adatokban. Maximális teljesítmény alatta értjük azt az értéket, mellyel az áramfejlesztő generátor rövid ideig terhelhető. Tartós teljesítmény azt a terhelési határt jelöli, mellyel a generátor folyamatosan terhelhető. Az áramfejlesztő kiválasztásakor a hosszú élettartam érdekében arra kell törekedni, hogy a tartós terhelés hosszú időn keresztül ne lépje túl a műszaki adatokban megadott tartós teljesítményt.

Típusszámok jelentése

Az áramfejlesztők típusszámaiban megadott számok sokszor félrevezethetőek lehetnek. A típusszámok nem minden esetben a generátor maximális teljesítményére utalnak.

Segítségre van szüksége a pontos típus kiválasztásához? Nem tudja melyik áramfejlesztő felelne meg Önnek legjobban?

Hívja szaktanácsadónkat: +36(70) 702 8130